Amerika álmaimban visszainteget! :)

   Well,well…nos, azt sem tudom honnan kezdjem, mert eszméletlenül felpörögtek az események. Néha azon kapom magam, hogy fel alá járkálok a házba 100karátos vigyorral és minden egyes családtagomnak hadarom, hogy éppen most melyik család honnan érdeklődik és mit kell tudni róluk. Nem nagyon figyelnek rám , mert épp most átalakítás zajlik a kecóban és van mit tenni venni. Szóval ez kívülről úgy néz ki, hogy ők mászkálnak én meg loholok utánuk miközben be nem áll a szám,mintha valami lerázhatatlan teleshoppos lennék. Emiatt körülbelül magamnak már vagy 1000szer elregéltem a családok történetét…komolyan ,mint egy bolond vénasszony aki magát szórakoztatja. Apukám a végén már halálra ijedt arccal nézett rám amikor lementem ,hogy na már megint elkezdi, de ügyesen megoldotta,még csírájában elfojtotta a dolgot és ennyit mondott: Bogi most NE! Na sebaj!

  A programba egyébként péntek délután kerültem be hivatalosan. Azt hittem ,hogy soha nem fog eljönni ez a nap. Utána körülbelül tűkön ülve vártam,hogy mikor jelentkezik végre egy család. Reménykedtem, hogy hátha hétvégén több idejük van és akkor majd megnéznek is írnak, de nem történt semmi. Bár Vivitől megtudtam,hogy ez a normális, de aztán tegnap valahogy beindult a szekér és írt először egy család Bethesda-ból ,ami Maryland államban van , Washington DC-től kb 30percre.Apuka és anyuka ügyvéd. Nate-nek hívják az egy éves fiúkat…nagyon kis helyes, valamint december végére várják a másik csöppséget,aki szintén fiú. Képek alapján szimpatikusak és meg is adom a lehetőséget egy interjúnak, de már most tudom h nem ők az igaziak. Aztán múltak az órák és sokat gondolkodtam azon milyen jó lenne ,ha máris írna valaki New Yorkból…én nem tudom hogyan ,de teljesen bevonzottam :-D mert pár órával később jelentkezett egy család onnan,még hozzá Manhattanből. Hát komolyan nem hittem el. Velük már egy interjút is megejtettem ma. Apuka egy bankban dolgozik, anyuka meg kutató a Columbia University-n. Két kicsire kéne ügyelni.A kislányt Aurora-nak hívják és 2éves, a kisfiú pedig Casimir ,de már megtudtam hogy Kazinak becézik és ő csak 3hónapos. Az interjú előtt nagyon izgultam,izzadt a tenyerem és állandóan úgy éreztem, hogy ki van száradva a torkom és már csak arra tudtam gondolni,hogy  mikor leszek már túl rajta. Azért voltam ilyen mert egyszerűen nem tudtam mire számítsak,hogy milyen kérdéseket tesznek fel. Itteni idő szerint 16:00ra volt megbeszélve a skypeolás ,de én már 45kor ott ültem a gép előtt és számoltam a perceket. 50kor fel is lépett anyuka ,de bármennyire is fixíroztam a gépet csak nem akartak hívni 4előtt…aztán végre csöngött ,de kb 20percet azzal tököltünk hogy kitaláljuk anyuka miért nem hall engem. Tuti nem nálam volt gond,mert közbe csináltam egy próbát Vivivel is szóval náluk nem stimmelt, végül úgy oldottuk meg,hogy felhívott telón és közben nézett skype-on. Az interjú elég érdekes volt…többnyire kihallgatáson éreztem magam. Mindenre rákérdezett amire csak lehet. Mondjuk abban maradtunk ,hogy akkor majd jelentkezik és tartsuk a kapcsolatot. Én elég szörnyűnek éreztem az interjút de egy  anyukától kapott email meghazudtolta ezt. Annyit írt csak,hogy jó volt velem beszélni és küldött egy mostani képet a két kicsiről. Kíváncsi vagyok érdeklem e őket úgy igazán. A 40perces beszélgetés után próbáltam átgondolni a dolgokat és mérlegelni,mert nem érzem azt a nagy áttörést a szívemben hogy hozzájuk kéne menni,de közben ott van az ,hogy más ölni tudna ha New Yorkban élhetne.

  

Közben kaptam emailt egy családtól Chandlerből,Arizona államból kb 30percre Phoenixtől.Hmm mondom ez király én nem tudom mi van ,hogy így beindult a szekér.Egyébként már a város neve levett a lábamról..Chandler a kedvencem a Jóbarátokból. A levicesebb az volt ,hogy elkezdtem olvasni a bemutatkozó levelüket és az így kezdődik: Hello ez és ez vagyok. Várandós vagyok és Februárra várjuk őket.( hmm gondoltam magamban okés tehát ikrek…mire folytatja) Na igen és az ’őket’ alatt azt értem hogy 4érkeznek! 2 fiú és 2 lány! Hát az én arcomon szerintem egy hullámba söpört végig a tejószagúmarinéniaznem semmielismerős fej valamint a ezolyantipikusbogihogyazmárfájésezenröhögős fej. Szóval a lényeg ,hogy alig várom a beszélgetést velük, mert elég erősen gondolkodom ,hogy ez lenne a legjobb…nem tudom miért…jött az érzés…love at first sight! 4újszülött! Anyám! :-D ha sírnak egyszerre sírnak ,ha nevetnek azt is egyszerre és persze hatalmas felelősség ,de szerintem ez olyan különleges és szeretnék a részese lenni ha lehetséges, bár még korai ilyet kijelenteni. Múlnak a napok és egyre közelebb érzem magamhoz Amerikát!

Írnék még ,de leragadnak a szemeim és megígértem magamnak ,hogy ma felrakom az első bejegyzést végre! J Annyit még szeretnék elmondani ,hogy bár Csilli nem ismer engem ,de még így is köszönöm hogy olvashattam a blogját ,volt amikor az tartott életben. Vivinek is szintén köszönöm az eddigi segítséget és remélem kint találkozunk!!!

Jó éjszakát mindenkinek!